Csak 2023-ban 16 ezer betegek és hozzátartozók által okozott fizikai és szóbeli támadás és inzultus érte a kórházak dolgozóit országszerte.
Szerző(k): Kiffer AnnaA német külügyminiszter a republikánusok elnökjelöltjének kijelentésein élcelődött.
Szerző(k): Zádori BenceAz intézmény a sztrájkmegállapodás miatt megnövekedett költségekre hivatkozik.
Szerző(k): Zádori BenceEgyre inkább a 400-as szint közelébe szorul az euró árfolyama, ami nem mutat túl jól a forint szempontjából. Amíg a kerek szint nincs veszélyben, addig nincs is komolyabb gond, azonban fél év múlva döntő esemény befolyásolhatja az árfolyamot.
Szerző(k): Fellegi TamásA visszaléptetett főpolgármester-jelölt óva intette a Fidesz korábbi közlekedési államtitkárát attól, hogy elárulja a szavazóit.
Szerző(k): Zádori BenceVegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, a gáz és az olaj ára is emelkedett.
Szerző(k): Németh TamásA Medián legfrissebb felmérése szerint ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a kormánypártok jócskán elbuknák a kétharmadot, az ellenzéki pártok közül pedig kizárólag a Tisza Párt szerezne mandátumot.
Szerző(k): Z. B.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,29 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 71 805,06 ponton zárt szerdán.
Szerző(k): Németh TamásIparági értesülések szerint már a jövő héten aláírhatja Törökország a paktumot a francia TotalEnergies SE-vel.
Szerző(k): Zádori Bence